Leírás
Death/Black Metal, CD kiadvány, 2018-as album.
A HELLS HEADBANGERS büszkén mutatja be a SACROCURSE várt, nagy elismeréssel és értékeléssel fogadott második stúdió lemezét, amely „Gnostic Holocaust” címmel augusztus 10.-én jelenik meg CD formátumban.
A SACROCURSE a tavalyi Destroying Chapels 7″ EP megjelenése után most a „Gnosztikus Holokauszt” albummal jelentkezik. Bizony, „gnosztikus holokauszt” többször is volt a történelem folyamán, ma is zajlik, nem beszélnek róla, s a SACROCURSE most erőteljesen fókuszál a témára, leereszkedik a dolgok mélyére, még a legmegrázóbb örvénylésekbe is beletekintenek.
Miközben a „Destroying Angels” EP bemutatta a jó pár éve létező koncert vonalat, koncert felállást, addig a „gnosztikus holokauszt” a zenekar valódi erejét, potenciálját és hatékonyságát reprezentálja egy teljes stúdió lemez keretében. Itt a SACROCURSE minden eredetiségét felvonultatja – a bestiális meghajtást, az azonnal emlékezetessé váló dalszerzést és az elmebomlasztó, szédületes szólókat – ráadásul még több őrületet és rituális formulát tartalmaznak a szerzemények.
Az egész jóval vörösszeműbb, veszettebb, vadabb és fanatikusabb, mint valaha. Ez a lényege, kvintesszenciája a dél-amerikai stílusú fekete mágiának és halálos boszorkányságnak, és a dél-amerikai Black-Death metalnak is. Ráadásul az egész megspékelve jó adag Ross-öbölbéli viharral és nyomulással.
Sőt, míg a power-trió ugyanolyan mértékben alkalmas arra, hogy elszabaduljon és veszélyes sebességgel száguldjon, szinte felrobbanjon, de a jellegzetes death metalos lassítások, lassulások megjelenítésére is komoly és szakértői ingerlést jelentett számukra, és további vasmarokkal nyúlnak a valóságos „gnosztikus holokauszthoz”. A rajongók lelkei felkészítve a SACROCURSE féle „gnosztikus holokausztra”!
YouTube video :
GNOSTIC HOLOCAUST (audio):
www.youtube.com/watch?v=ThXpDHQ-42U
Felvételek :
1. Just F*cking Die
2. Jaws of Hell
3. Spirit Versus Flesh
4. Endless Khaoz
5. Kirie
6. Maze
7. Empire
8. Triumphant Tribulation
9. Gnostic Holocaust
(Barcode: 0827166501123)



