Leírás
Hard rock, classic rock, 1979-es album. Ltd special collector’s edition, 24 BIT technológiával remaszterizált, 4 bónusz dallal bövitett újrakiadás, 2010.
Pazar kombinációja a Heart és Aerosmith féle rock zenének. CD formátumban korábban még nem jelent meg az album! A karizmatikus Karen Lawrence vezette 1994 a nagy észak-amerikai bandák közé tartozott az 1970-es években.
A bemutatkozó lemezüket a mindenható A&M Records adta ki, a produceri feladatokat az 1970-es évek zseniális stúdió mérnöke és varázslója, Jack Aerosmith Douglas oldotta meg.
A lemez alapján a banda a „következö nagy durranás” kategóriába számított, az LP komoly kommerciális sikereket hozott és a zenekar bizakodóan nézhetett a jövöbe.
Ennek hatására jött az újabb lemez kiadásának lehetösége, és 1979-ben meg is jelent az újabb várva várt teljes stúdió album, a Please Stand By.
Geoff Barton a Sounds Magazine akkori szakírója (jelenleg a Classic Rock Magazine-ben publikál) nem is titkolta, hogy nagyon szereti az 1994 zenéjét és Karen Lawrence sármját!
Kirobbanó albumnak, pompás gitár alapokon nyugvó rock zenének tartotta és méltatta a produkciót.
Karent a korszak legjobb énekesnöjeként jellemezte! A Please Stand By producere Eddie Leonetti (Angel, Legs Diamond) volt, mint már fentebb említettük, Jack Douglas pedig zseniális hangmérnöki munkát végzett.
Sajnos nem a várt pénzügyi eredményeket hozta a kiadás, pedig a zene értékes és még most is aktuális!
Felvételek :
1. Please Stand By… , 2. Wait For Me , 3. Dont Break Up ,
4. Our Time Will Come , 5. Wild In The Streets, 6. Stop This Heartache,
7. So Bad,
8. Nerves Of Steel,
9. Keep Ravin On…..
Bonus tracks :
10. Back In Your Arms Again (unreleased outtake),
11. Get It Up, Get It Right (unreleased outtake),
12. You Better Run (unreleased outtake),
13. Our Time Will Come (alternative analogue take).
(Barcode : 0827565056538)



